Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Tett és Védelem Alapítvány jogi lépésekkel készül, számol be a Neokohn.
A Neokohn információi szerint a napokban több helyen is megemlékezhetnek Budapest ostromának német és magyar katonai áldozatairól. Míg az úgynevezett kitörés emléktúrát a koronavírus miatt nem tartják meg, mások a napokban megemlékezésre készülnek.
A Tett és Védelem Alapítvány a Neokohn kérdésre elmondta, hogy tisztában vannak a készülő eseményekkel, és készek arra, hogy minden eszközzel fellépjenek a gyűlöletkeltés és a törvénybe ütköző szimbólumok megjelenése ellen.
(Fotó: Szélsőjobboldali szervezetek 2020. február 8-án a Városmajorban "Becsület napja" elnevezéssel azokra a katonákra és civilekre emlékeznek, akik Budapest 1945-ös ostrománál február 11-én megkíséreltek kitörni a szovjet csapatok által körülzárt budai Várból. A megemlékezést, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, a Légió Hungária és a Hungarian Hammerskins nevű szervezetek rendezték. A megemlékezés ellen – ugyancsak mintegy ötszáz – antifasiszta tüntető tiltakozott.MTI/Kovács Tamás)